Barion Pixel

Rólunk

 

Önmagában is élvezet a szőlőművelés és a borkészítés, de kétszeres öröm, ha megosztjuk azt barátokkal, vendégekkel. Persze nem kapálni hívjuk a hozzánk látogatókat: a munkánkban rejlő örömet borainkban ízlelheti meg mindenki!”

 

Rólunk

KoCZoR Pincészet

A szőlők “tövében” épült hagyományos, kis présházaink a családi gazdaságot hat generáción keresztül szolgálták ki, de a termőterületek növekedésével kapacitásuk már nem bizonyult elegendőnek. Ezért 1997 elején egy új pince építését kezdtük el Balatonfüred nyugati határában, a Bocsár dűlőben. A beruházás 2005-ben fejeződött be, és ezzel egy minden igényt kielégítő épületegyüttessel gazdagodott a borászat.

A vidék hagyományait követve mi is elsősorban fehér fajtákat termesztünk. Szőlőink Balatonfüred, Pécsely és Vászoly dűlőiben, összesen 25 hektáron terülnek el, első osztályú talajon, és kiváló mikroklímájú helyeken. Kilenc fajtával foglalkozunk, amelyek között természetesen az Olaszrizlinget tartjuk a legfontosabbnak, mert ez a szőlő testesíti meg leginkább a borvidék karakterét.

A szőlőmunkák döntően befolyásolják egy-egy évjárat minőségét. Mi egyedi és kifogástalan borokat kívánunk készíteni, ami elképzelhetetlen tökéletes minőségű alapanyag – a szőlő – nélkül. Ezért a tőkék és a gyümölcs gondozását kiemelt figyelemmel végezzük.

A borvidékről

A balatonfüred-csopaki borvidék szőlőtermő területe méretét tekintve közepes: kilencedik a sorban a 22 magyar borvidék között, de a legjobbak mellett foglal helyet, ha adottságokról van szó. Borász szemmel nézve a nagy lehetőségek hazája ez.

Tagolt domboldalain különleges, a szubmediterrán éghajlatra emlékeztető klíma uralkodik, az itt kialakult egyedi “terroir-ok” változatos talaján pedig első osztályú szőlő termelhető.

A fajták tekintetében hagyományosan “fehérboros” a vidék. Elsősorban Olaszrizlinget, Szürkebarátot és Ottonel Muskotályt szüretelnek a gazdák.

A vidék kellemes, bűbájos és hívogató. A domboldalakon 150-200 éves présházak tanúskodnak arról, hogy valaha minden család érintett volt itt a szőlőművességben.

Régen úgy tartották, hogy aki tavasszal nem megy fel a szőlőhegyre metszeni, azt a szilveszter már a temetőben találja. Ma már nem ritka, hogy az is épségben átvészeli az évet, akinek nincs szőlője a környéken, de a borászok szerint ez csak a vakszerencse műve.

“Ha kedvet kap borainkhoz vagy szeretne kikapcsolódni néhány napig pincészetünk vendégfogadójában, keressen fel minket! Várjuk szerettel!


Koczor Kálmán és Koczor Dóra

A szőlész, borász

Koczor Kálmán

​Felmenői már a 16. század végén szőlészettel és földműveléssel foglalkoztak a pécselyi és vászolyi szőlőhegyen, így beleszületett a borkészítés hagyományába.

“Már kicsi gyerekként részt vettem a szőlőművelésben. Gyakorlatilag már akkor magamba szívtam a tudást. A balatonfüredi Lóczy gimnázium mezőgazdasági szakközépiskolai osztályának elvégzése után, a Kertészeti Egyetem gyöngyösi főiskolai karán tanultam, később pedig elvégeztem a Kertészeti Egyetemet is. Alapító tagja voltam, az 1984-ben alakult  Balatonfüred- Csopaki borvidék Balatonvin Borlovagrendnek, 2015 óta pedig a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének Elnök-nagymestere vagyok.

Hat generáció tapasztalata sűrűsödik össze borainkban, melyeknek ízében, illatában, színében a Balaton-felvidék elbűvölő atmoszférája köszön vissza.

Meggyőződésem, hogy a bor azon túl, hogy élvezeti cikk, összetartja és építi a barátságot. Magyarország szőlő- és bortermelése évszázados hagyományra tekint vissza, a magyar bor minősége kiváló, a kulturált borfogyasztás közösségmegtartó szerepe jelentős.

Kívánom, hogy a csend, a nyugalom, a gyönyörű táj és természetesen a Koczor pince borai emlékezetessé tegyék a nálunk töltött időt.”

Koczor Dóra

A Koczor família legifjabb tagja, Dóra gyerekként is sokat segédkezett a szőlőben, mégis történelem, angol szakos bölcsészként végzett.

“Ötödéves végzősként ráébredtem, a borászat az igazi életem. Először a füredi Széchenyi SZKI-ban végeztem el szőlész-borász képzést, majd a kertészeti egyetemre is beiratkoztam.

Szerintem a borász szakma, nem csak a férfiak kiváltsága. Ha valaki odaadással, odafigyeléssel, szeretettel végzi a munkáját, akkor lényegtelenné válik, hogy az illető nő, netán férfi. Persze, sokat kellett azon is dolgoznom, hogy elismerjenek, de kitartó munkámnak köszönhetően, ez mára meghozta a gyümölcsét.

 A kollégák dícsérete, ítélete, sokat számít, ezért különösen büszke vagyok, többek között a késői szüretelésű olaszrizlingre és furmintra is, melyek díjnyertes boraink. Remélem, hogy a munkánk iránti szeretetünkből, a hozzánk ellátogatóknak is át tudunk majd adni egy keveset a borainkon keresztül.”

KoCZoR Vendégfogadó & Panzió

Évszázados bútorokkal berendezett hangulatos, két és háromágyas szobákat kínálunk azok számára, akik hosszabban kívánják igénybe venni a pincészet nyújtotta örömöket. A szobák ablakából a Balaton, vagy a pincét körülölelő szőlőskertek látványában gyönyörködhetnek vendégeink. 

három ágyas légkondícionált, pótággyal, TV-vel, Wifi-vel felszerelt szoba

szoba mozgássérültek fogadására is alkalmas

fős apartman (két hálószobával, fürdőkádas fürdővel, panorámás nappalival)

vendéget tudunk panziónkban fogadni egyszerre (pótágyakkal együtt)

Vendéglátás

Éttermünk ajánlata

Rendezvények

Étttermünk baráti és családi összejövetelek, céges vacsorák és rendezvények tökéletes helyszíne.

Kérje részletes ajánlatunkat!

Esküvő

A természet harmóniája, a csodás Balatoni kilátás és az éttermünk különlegességei együtt garantálják esküvőtök sikerét.

Várunk benneteket!

Ajánlataink

Májustól késő őszig éttermünk jellegzetes balatoni ízeket, finom ételeket kínál a borok mellé a hozzánk betérőknek.

Borbemutatók

Rendszeresen tartunk borbemutatókat, borkóstolókat, borvacsorákat, ahol igyekszünk valamit átadni mesterségünk legjavából. 

Jó hangulat

Az estéket népzenével, harmonikamuzsikával, cigánymuzsikával, tánczenével tehetjük még emlékezetesebbé.

Finom vacsora után reggeli

Vendégfogadónk vendégszobákkal is szolgál, melyről részletesen a Szállás menüpont alatt tájékozódhat.

Rólunk mondták

“Családias kiszolgálás”

Családias, barátságos fogadtatás és kiszolgálás. Télen kellemesen melegít, és szép látványt nyújt a cserépkályha-kemence a narancssárga lángokkal. Nyáron gyönyörű a balatoni panoráma, de nemcsak nyáron, mind a 4 évszakban. Talán a Balaton legszebb panorámáját láthatjuk. Tavasszal a levendula mező nyújt művészi látványt háttérben a Balatonnal. Nagyon finomak a borok és melléjük ízletesek az ételek. Egy-egy ebédre, vacsorára is érdemes betérni, megpihenni, vagy eltölteni pár éjszakát. Jó újra-újra visszatérni!

Feith-Göblös Ágnes

“Profi hozzáállás”

Az esküvőnket tartottuk a pincészetnél. A profi hozzáállást az első pillanattól kezdve, illetve a kedves és szintúgy profi személyzetet szeretném kiemelni. Ez a lélegzet elállító tájat és környezetet még felejthetetlenebbé varázsolta a számunkra.
Az ételek és borok mind nagyon finomak voltak.

Ugyan újabb lagzit nem tervezünk, de biztosan visszatérünk még 🙂

Perfect for parties · Finom étel · Tájékozott személyzet”

Rasovszky Tamás

“Emlékezetes borok”

A Koczor Pincészet minden tekintetben ragyogó választás volt. A szoba kényelmes, a vacsora tökéletes volt, a borok emlékezetesek.

A táj és kilátás csodálatos élményt nyújtott. A napfelkeltét az ágyból csodálhattuk. Majd Tihanyban sétáltunk, megtekintettük az Apátságot és az éppen folyó Garda Fesztivál forgatagát, ahol finom sült gardát fogyasztottunk.

Ragyogó kezdeményezés a Feldobox, tökéletesen alkalmas ajándékozásra!“

Dr. Papp Iván

“Szuper csapat”

“Precíz kapcsolattartás és szervezés, rendkívül finom ételek-italok, mindezek mellett pedig egy igazán lenyűgöző panoráma a helyszínen.

Nagyon szerettünk készülni rá, és megélni is az esküvőnk napját!

Köszönjük Dórának és a szuper csapatának!”

Szűcs Anna és Katona Dániel

Nyitvatartási idő

ÉTTEREM

Téli nyitva tartás:

November 1-április 14.

Hétfő, kedd, szerda, csütörtök :ZÁRVA 

Péntek, szombat  12-21 óráig

Vasárnap 12-19 óráig

Tavaszi nyitva tartás:

Április 15-május 31.

Hétfő, kedd: ZÁRVA

Szerda-csütörtök  12-19 óráig

Péntek, szombat:  12-21 óráig

Vasárnap 12-19 óráig

Nyári nyitva tartás:

Június 1- november 30-ig

Hétfő kedd: ZÁRVA

Szerda-vasárnap:  12-21 óráig

Csoportokat előzetes bejelentkezés alapján fogadunk

VINOTÉKA
Hétfő-Péntek 10-14:30-ig

és az étterem nyitva tartási idejében.

Amennyiben a fenti időponttól eltérő időben szeretné éttermünket, pincénket felkeresni, telefonon, e-mailen egyeztessen! Szeretettel várjuk!

VENDÉGFOGADÓ
Előzetes bejelentkezés alapján

KÉRDÉSE VAN?

Keressen bennünket, állunk a rendelkezésére!